így érzem én ezt. Veled kapcsolatban. még most is.
"
Vesztes meccs akár csak megpróbálni is, mert tőled tanulom az egészet. Veled jöttek a szertartások, a leülés, az egymás felé fordulás. A csomagbontás izgalma, és a várakozás, ahogy szívod magadba a másik örömét, mert kapott tőled valamit.
Még leírni se tudom azt, amit te előállítani vagy képes, élőben produkálni, mindig, amikor bekarikázott dátum van a naptárban. Én mindig csak röstelkedek, szerénykedek, mert, mondom, csak tőled tanulom ezt, hogy hogyan kell csinálni.
Odafigyeléssel. Beleéléssel, a másik bőrébe bújva kitalálni, hogy minek örülne. Aztán kereteket adni, hangulatot teremteni, elérni azt, hogy ünnep legyen. Senki nem tudja olyan erővel odavágni a botot a küllők közé, mint te, hogy akkor most megállunk, leszállunk, körbenézzük a dolgokat, mert ünnep van. Összerakod, kidíszíted, és ott állsz mellette mosolyogva, hogy ezt most mind nekem csináltad.
Én meg itt ülök bambán, mert ma neked van szülinapod, és nekem kéne elővenni a Rodolfós dobozt, hogy összerakjam belőle a trükköket, de a sok kis apró, bonyolult, törékeny bizbaszból csak te tudod a varázslatot kihozni. Túl darabos és türelmetlen vagyok ehhez. Is.
Az életben is így van, én dolgozok a fejszével, csapkodok vastagon, kidől, aztán hátra se kell néznem, mert tudom, hogy majd te megfaragod, és szép lesz, egyedi, stílusos, sok-sok rejtett mélységgel - olyan lesz, mint te vagy. Könnyen adom oda neked az egészet, mert te csinálod a legjobban.
Szomorú, leszegett fejű, céltalan vonulás lenne nélküled, dönteném sorban, sokkal gyorsabban, de eredmény nélkül. Csak a tuskó látszana.
Tőled tanultam az ünnepet, és most itt van, ma van a szülinapod, és nem sok ötletem van azon kívül, hogy itt, mindenki előtt elmondom neked, hogy szeretnék az összes többi szülinapodon is ott lenni, a következő 50-60 alkalommal legalábbis biztosan. Meg hogy szeretlek, tényleg.
Nagyon boldog szülinapot kívánok!
"
forrás: zolivagyok