Kőbánya Fixi Klub

Drezdába pedig laza 2 órányi buszozás után értem. majdnem elaludtam a leszállást is. nagyon kedves fiatal párnál couchsörföltem Neustadt városrészben. Martin 23 éves, médiamunkás, szabadúszó újságíró, image-film készítő kisiparos, hobbi-autoszerelő, Simson-buzi. Kathi 26 éves, több okleveles fittnesszoktató. össze fognak házasodni, és Mitsubishi kisbuszukkal világkörüli utat terveznek. mondtam is nekik, hogy ha Bp-n járnak lakhatnak nálam. no de ne szaladjunk ennyire előre. kedves fogadtatáshoz hozzátartozik az is, hogy azonnal kaptam, egy 160*200-as ágyat, egy laptopot, meg kulcsot a lakáshoz. cserébe én az érezésem után fél órával, már könyékig olajosan kerékpárt szereltem. megörültünk egymásnak. aztán másnap bebóklásztam a várost. Drezda kb akkora, mint Debrecen, van félmillió lakosa. a csoda pedig az a hely egyszerűen leural a szépségével, a gyönyörrel, a hatalmasággal, azzal, hogy egy kilométeren belül van vagy 6 UNESCO-védett épület és mind, mind tökéletes állapotban, ami meg még nem, azt éppen állványozzák be, és tatarozzák. persze maga, a szépség az szász hercegi család érdeme, hiszen ők voltak annyira jó urai a birtoknak, hogy ennyi vagyont, kultúrát festméynt, művészetet idehozzanak. viszont a felújítás és az állagmegóvás az a németek érdeme. Kathi is mondta, hogy 30 éven át úgy nézett ki az Elba-part, mint valami óriás kirakósjáték, mivel a Frauenkirche darabjai oda voltak szétborogatva, katalogizálva.
Szerdán bejártam a Zwingert, keresztül-kasul. Erős Ágost porcelángyűjteményét, fegyverarzenálját, valamint a 15.-16.-17. századi németalföldi, spanyol és olasz festők remekeit ki ne felejtsem. Hab a tortán: Ágost narancsligetének története, illetve egy olyan narancsfa megtaperolása, amit még ő személyesen ültetett.
Grünes Gewölbe, illetve Neues Grünes Gewölbe, ahol szintén Ágost által pártolt művészetek remekeit csodáltam. pl most is elámultam a 200 db cseresznyemagba faragott, teljesen különböző arcon. pont úgy, mint 88-ban. az arany és a korallművesség-nél pedig nem tudtam, hova kapaszkodni... levezetésnek körbesétáltam még az Albertinumot, és drezdai kazamata kiállítást.

csütörtökre maradt a Frauenkirche. a maga teljes gyönyörűségével. nem tudok mit mondani, ezt látni kell. egyfelől, mert már építésekor is monumentális volt, és szépségével az egész óvárost és királyi udvart uralta, másfelől pedig mert, sehol sem tapasztaltam ilyen állhatatosságot restauráció terén. 1945 február közepén porig bombázták egész Drezdát a szövetségesek. pont. ennek értelmét, stratégiai jelentőségét ne firtassuk. a Frauenkirche kupoláján át beesett egy gyújtóbomba, amely szinte azonnal lángra lobbantotta, az akkor már 250 éves, csontszáraz, tölgyfa berendezéseket. a kialakuló tűz, majd pedig az embertelen hő miatt a kupola homokkő tartóoszlopai meggyengültek és kifelé kezdtek el rogyni. gyakorlatilag az egész kupola beesett a templomba, mely tömegénél fogva szétnyomta a maradék falakat is. na ezt a törmelékkupacot szedte szét az utókor. KÉZZEL! EGYESÉVEL! rendszerezve, sorbarakva, hogy aztán munkájuk i betűjére az újraszenteléssel tegyék fel a pontot 2006-ban. írigylésre méltó kitartás.
ezen az estén még levezetésnek csináltam paprikáscsirkét a kedves házigazdáimnak. ízlett nekik. bezony.

péntekre maradt a moritzburgi vadászkastély, ami egyfelöl zárva volt, merthogy még nincsen szezon, cserébe volt kb 3 fok és hóesés....
a művésznegyeden körbekóricáló idegenvezetés után pedig olyan spontán búcsúparti kerekedett, hogy másnap a buszon Berlinben a remizben ébredtem délben. keltegetett a kedves török takarítónő, hogy valami legyen már. mondtam, is hogy lesz az kurvaélet' főleg, ha lekésem a gépemet. nem késtem le.

jó volt. :)