nehéz most tárgyilagosan írnom. lehet sokaknak úgy tűnhet, hogy semlegesen írok. most mindenesetre azt érzem, hogy ez nem megy nekem...előre szólok szar poszt lesz.
ezt a januárt nem kivánom senkinek. nyomasztó magánéleti hullámvölgy (faszt hullá-Mariana-árok), megspékelve az összes eddigi szorongásom hatványával. sutba dobhatom az összes előrelátásomat, erőmet, gerincemet és akaratomat.
olyan ez, mintha egy iszonyatosan, felmérhetetlenül hatalmas és nehéz szikla nehezedbe rám és folyamatosan azt éreztem, hogy beledöglök, mert nem bírom. bevallom nem egyszer gondoltam arra, hogy keresek valami szimpatikusan magas helyet és leugrok onnan. ernyő nélkül. a munkahelyen is kaptam a szart csőstül, évzárás és hózárás formájában persze nyílván, rutin és segítség nélkül.
a keresztapám, aki soha nem volt beteg, és a még a reggeli kávé előtt felhasogatott 10 mázsa fát. találtak egy tenyérnyi fekete foltot a tüdejében. műtik. kemoterápiát kap. 40 év dohányzás. nem ápolok hiú reményeket... a jelleméhez sem passzol, hogy beteg legyen, sem az, hogy felvágják. beszéltem vele telefonon. a hangján éreztem, hogy fél, nagyon fél. retteg. anyukám volt nála látogatóban, azt mondta nekem, hogy 15 kilót fogyott, és hogy a szemén, a tekintetén látszik igazán a félelem, a fájdalom, az aggodalom, a kiszolgáltatottság, a tanácstalanság. üveges, ködös a tekintete, és remeg...kibasztottul félek, féltem. nagyon...
alkoholban próbálom mindezeket oldani. kevés sikerrel...
a biztosító meg baszik fizetni még mindig...
és ezek együtt késztettek arra, hogy ultimate módon tele legyen az összes faszom....
és még a bablevesem is leégett.
sajnáltatás off