Horvátország 2010.06.24
a félig kész Svilaja menedékházban - kb 1000 km-re Budapesttől - ülök egy raklap tégla és néhány gipszkarton között. éjszakánként egy euró, de van angol wc, villany és gázrezsó. cserébe élvezhetjük a jugoszláv hadseregtől leselejtezett katonai vaságyak ergonómiáját. még így is bíztatóan néz ki ez a ház, bár gyanítom, ha minden a helyére kerül nem fogom tudni megfizetni. hálószobámat megosztom egy gázbojlerrel, egy levetett könyvespolccal, valamint szüleimmel. nyílászárók hol vannak, hol nincsenek, szóval igen hűvös éjszakának nézünk elébe. elvégre 1000 méter magasan vagyunk. súlyosbító tényező apám horkolása.
ide beszúrnám, hogy nem "ciki" szüleimmel nyaralni, túrázni, mivel ugyanazt a távot, szintet megteszik, mint én, csak a saját tempójukban, valamint jobb arcok, illetve jobb kondiban vannak, mint egyik másik kortársam. ez utóbbi, mondjuk erősen minősíti a korosztályomat.
azt hiszem, most már van fogalmam, milyen az amikor úgy rendesen fáj az ember feje. a légkondi az autóban, illetve az 1000 méteres magasság megtette hatását. szét akar robbanni a fejem. ittam rá travaricát, jägermeißtert, meg bevettem egy algoflexet, most várom a hatást....
valaha ezen a gyönyörű, bár kissé kopár vidéken háború dúlt. ennek a felületes szemlélő már nyomát sem látja. de nem jártam olyan településen, ahol ne lett volna legalább egy belövést kapott családi ház, tetejét- ablakait vesztett porta. sok helyütt a szerbek menekültek hanyatt homlok, birtokaikat ma felveri a gaz. sok esetben láttam cirill betűs falfirkák elhagyott házakon, olyasmi szöveggel, hogy "árulók féljetek, vissza ne gyertek". én nem tudok cirillül, inkább megkértem az első járókelőt, hogy segítsen. ő fordította le nekem, majd hozzátette tört angolsággal, hogy ő szerb és ő nem állt át. maradt a helyén végig. ma mégis leárulózzák őt is. áldatlan állapotok ezek.
2010.06.27
a pénteki kevéssé megerőltető túrán megjártuk a Svilaja csúcsát. a csúcs és a környező vidék arról nevezetes, hogy innen származtak el 300 évvel ezelőtt a bunyevác horvátok, Bácsalmás felé. Este kaptam ojándokba egy űberelhetetlen sóletet. A mai túra pedig Horvátország tetejére a Dinara csúcsára vitt. egész túrán kísért engem egy németjuhász jellegű keverék kutya. jelenléte sok esetben borzalmasan irritáló volt, mivel vagy közvetlen előttem slatyogott, de úgy, hogy már feltartott, vagy közvetlenül kb 3 mm-mel mögöttem, de úgy, hogy több alkalommal éreztem, hogy bakancsom sarka koppan szegény blöki orrán. így haladtunk hegynek fel, jó tempóban, hármasban, az állat, a nyomasztó gondolataim és én. a csoporttól már rég különváltunk, jó elől jártunk, mikor eltűnt a kutya. előre futott, pár méterrel magasabbra fölöttem/fölém egy kisebb fajta platóra. Erre azonban akkor lettem csak figyelmes, mikor ugatás törte meg a késő délelőtt csendet. pár pillanat múlva szembe futott velem az eb. mit ne mondjak átfutott az agyamon, hogy mit ugatott meg ez a dög, valamint az is, hogy a Dinári- hegységben medvék is élnek. szerencsére nem találkoztam semmilyen állattal, nyugodtan felértünk a csúcsra, ahol megebédeltem és bevártam a többieket. a dálutáni sziesztát egy ködnek induló valami szakította félbe, mert mire összkaptam magam, addigra viharos széllé és vízszintesen eső, + 9 fokos viharrá fajult. nem esett jól. világ a szikrázó szinesből átment a kifejezetten barátságtalan, fekete-fehérbe. mindannyian bőrig áztunk.
