bármennyire is legyek morózus, azt azért még elviselem némi púderral, hogy a sárhányóm az zinnyeg, mint a dinamó egy békebeli csepelen, mert ugye a sárhányó az egy örök harc, és állandó szopás, nélküle kirohad alólad a bringa, ha fent van, akkor meg ronda.

de hogy tegnap este lépésben haladva, kicsúszik alólam a bicaj (Zöldség) egy kivilágítatlan utca jelöletlen fekvőrendőrének szélén, javarészt a felhordott ujjnyi vastag agyagos sárnak köszönhetően, de úgy, hogy nyakig sáros leszek, mint valami wannabe-varacskos disznó, az már azért zavar.

hogy én egészen ma délelőttig azt hiszem, hogy csak a sárhányó van masszívan elbaszódva és az bazsevál ottan lenn, az szánalmas.

de hogy ma végül az országúti szépséggel kellett jöjjek, mert akkora nyolcast sikerült beleverni az első kerékbe, mint a hüvelykujjam, na az már kérem a non plus ultra.

ha az fenti szakállas fasz nagyon kedvel, akkor még esni is fog ma este 11 körül, amikor végre hazajutok. (a váltós gyönyörűségen nincs sárhányó).