csütörtökön éjfélkor végeztem, pénteken fél ötkor keltem, majd hattól fél hároming szedtem a gyapot. rövid szieszta után kibékáztam Szentendrére, ahol felvett egy kedves hölgyismerősöm és Kisoroszi felé vettük az irányt. a dolog apropóját az adta, hogy még anno decibel (via Modor Tibor) oda jártunk ki páran történelmet tanulni, emelt adagban, így készülve a felvételire. össze is csődült több különböző évfolyamból vagy 15-20 ember. ment a sztorizgatás folyt a fröccs. (sikerült is másnap reggel négyre hazaérnem :-) az estéből levontam azt a következtetést, hogy abból az 5 főből akik egy csoportban voltunk, csak kettőnek sikerült az érettségi óta valamire is vinnie. szerencsémre az egyik én vagyok, a másik pedig a lányzó, aki kivitt kocsival. a maradék három ember meglepően vegyes képet mutat, de egy bennük a közös, a teljes esetlenség, a nem akarás, az elhagyom magam és nem csinálok semmit érzés. namármost ez egy 80 éves nyugdíjastól elfogadható, de egy 25 éves embertől? a maradék három között van olyan akit fel sem vettek sehova, mert egy link srác volt mindig. soha nem dolgozott, végig partyzta, drogozta azt az időszakot, amíg én a felsőoktatásban koptattam a padot. aztán depresszióba esett és egy évig nem mozdult ki a szülői házból. 26 éves, a szülei tartják el. van egy érettségije. zseniális. a másik lányt ugyan felvették, de valahogy hat év alatt sikerült elvégeznie egy három és fél éves főiskolát. most munkanélküli. az utolsó lány egyszerűen eltünt a radarról. állítólag külföldön anyuka....
másnap délelőtt 11-kor felriadtam, összeszedtem magam és áttekertem szüleimhez, hogy éppen a megterített ünnepi sztalhoz essek be. ugyanis nővérkém nemrég volt 31 éves. barackleves, majonézes krumplisali, sült tarja, hagymasali, desszertnek pedig tiramisu. röpke kétórás sziszta után pipáztam egyet apámmal, aztán meg megsétáltattam keresztfiamat. ez a következőképpen néz ki. ő tekeri az öregsulis pedálos gokártot, mi pedig rohanunk utána, illetve szóban instruáljuk, hogy lehetőleg, ne hajtson neki/bele semminek/be. este még bogarásztunk egy pár lakáshirdetést, aztán meg eljöttem haza.
vasárnap az hagyományosra sikerült, legalábbis a délelőttje. döglöttünk vagy fél 11-ig. aztán fél 4-től indult a meglepetés. átmentünk Istvánhoz -Rózi tesója- majd elindultunk autóval valahova. értelemszerűen nem tudtuk hova, mert Rózi szülinapi meglepetése volt. térülünk fordulunk a város körül, egyszercsak leálltunk egy bazi nagy mező mellett, ahol éppen szálltak le meg fel a vitorlázó repülőgépek. nekem csak ekkor esett le a tantusz, hogy a hely nem más, mint a Dunakeszi Reptér. mindenfelé repülőgépek. kicsik, nagyok, cessnák, meg egy zlin, meg asszem egy AN-2-es. rengeteg vitorlázógép, motoros vitorlások, hátimotoros siklóernyősök, modellezők, kite-osok, meg egy pár motoros sárkány. ez utóbbi érdekelt minket úgy igazán. István azzal lepte meg Rózit, hogy befizette sárkányrepülni. motoros sárkány maga a megtestesült lélekvesztő, szóval szívbajosoknak nem ajánlott. három picinke kerék, egy gondola, melynek aljában lötyög 55 liter benzin, két ülés, ami pont fölötte van, hátul egy rotax-motor -pont, mint a fűnyíróké, úgy is kell beindítani- háromtollú légcsavar, fölül pedig a sárkány. senki sem bírta leplezni meglepődöttségét, amikor leszállt ez a joviális bácsika -állítólag ezredes- , a fentebb említett gyösszel, majd kiedukálta az első jelentkezőt, majd amíg a delikvens öltözködött, ő kényelmes megpumpálta a benzint, majd berántotta a motort. valahogy így. flatty-flatty-flatty-skrr-chratkadam-chratkadam-chratkadaaaeee-epe-pe-pe-pe-repepe. a delikvens beszállt hátra, majd elé beült a pilóta és igyi nahor. tolt egy nyélgázt és pilincka lélekvesztő az égbe emelkedett, miközben újonc utasát a nyomaték az ülésbe nyomta bele. adatbuziknak elég legyen, hogy kevesebb, mint 100 m lefutása alatt kb 90 kmh-nál elemelkedtünk a talajtól. meredeken emelkedtünk felfelé -merthogy én is repültem ám, nemcsak az ünnepelt- meg sem álltunk 500 m-ig. bóklásztunk egy kicsit, majd egyszercsak feltünt a lábam alatt a Megyeri-híd, távolban az Omszki-tavi wakeboard pálya, még messzebb környező hegyek, szembe a Pilis, balrább a Budai- hegység. a szél süvít, a fülem pattog, szépen fordulunk vissza a Duna fölött többször is, de úgy, hogy fokozatosan magasságot vesztünk és közeledünk a reptér felé. elhúzunk a reptér mellett, majd, tisztán látni a modellezőket és apró zümmögő játékaikat, majd fordulunk egy utolsót és egy erősebb döccenéssel földet érünk. a röpnapot a Fabitoban vacsorázva, sörözve tettük teljessé.
zseniális volt, még több ilyen hétvégét akarok. képek később.
