na szóval ismét jártam a Dolomitokban egy újabb adrenalin, szintkülönbség valamint kilométeradagért.
Alleghe makett formátumban 1000 magasból. Hátam mögött magasodik a Monte Civetta tömbje. A képen nem látszik, de ott ahol a két kis fenyő van egymás mellett onnan egy kb 85 fokos szakadék visz le, egyenesen a falu konyhakertjeibe. Nem arra mentünk.
A Monte Civetta tömbje, 3220 m magas. Ide terveztünk felmenni, de az időjárás eléggé keresztbe tett nekünk, mint az a képen is látható. A hegy felső 300 métere nem is látszik...sebaj, majd jövőre.
A Cima Bocche tömbje. Ez egy nyugisabb bóklászós nap volt. Nem volt drótos szakasz, ellenben találtam valamit, ami gyaníthatóan egy első világháborús lángszóró apparátnak volt a tartálya. Nem hoztam haza, mert qrva nehéz volt. Érződőtt rajta, hogy van benne anyag. Érdeklődés esetén feldobok róla egy pár képet a következő posztban.
Nagy embernek, nagy szobor jár. Coppi emlékmú a Pordoi hágóban.
Felfelé a Paternkofelre. A kép felső részén található az a nyereg, ahonna végülis visszafordultunk.
Felfelé a Piazzetta ferrátán.
Lajos a roncskutató éppen a Darnyi-féle fejesugrást próbálgatja a Trincee ferrata egyik padkáján.
Fedaia tó
A Marmolada tömbje a Fedaia tó túloldalán púposkodik. ez most éppen a mászható oldala. Nem kell hozzá más, mint hágóvas, jégcsákány, kötél, egy biztos társ, erő, mindent lebíró akarat (Puffin lekvár), valamint kivételesen jó idő. A hó szélétől 1200m szint fölfelé. Akarod? jah és itt nincs drót, csak az utolsó 100 méternyi gerincen :-)
Monte Pelmo, mely a Civettával szomszédos, fel nem vezet rá út, csak körben van rajta egy elég megerőltető via ferrata.
Passo Fedaia. Itt található a fentebb már mutatott gyönyörűséges Fedaia tó is. Figyeljük meg a tábla jobb alsó sarkában a nagyszemű lila baglyot, mert Alleghe jelképét tisztelhetjük benne. Inyenceknek ajánlom megkeresésre a Zorro-Smileyt :-)
A Paternkofel. Sajna erre nem jutottunk fel, mert 150 m-rel a csúcs alól visszafordított minket a tejfelszerű köd, meg az egyre hevesebben tomboló vihar.
A Piazzetta ferrata beszállása. Innen fotóztam a hidacskát.
A Piz Boé csúcsán vigyorgunk, mint a tejbetök. Feljöttünk -gyakorlatilag 400 m vertikális- a falon, mint fröccsben a buborék, leküzdve többek között a lentebb látható hidat, valamint néhány idegesítő repedést, ahova beszorult a táskám. A hátammal együtt.
Ez egy aprócska hidacska a Piazzetta ferrátán útban a Piz Boé csúcsára. A kép a beszállásnál készült és ez a drótrém kb 80 méter magasan feszül. (ez utóbbi nem látszik a képen)
Tre Cime di Lavaredo, azaz Lavaredo három csúcsa. Ezekre nem lehet hagyományos via ferrátán felmenni, csak szabadmászós alpesi módon, kötéllel, úgy Heinrich Harrer stílben. Ezekkel srég-szemben található a fentebb mutatott Paternkofel.
upd: A helyszínt valahogy úgy kell elképzelni, hogy emelkedik a Trincee ferrata és a Marmolada. Közte küpped a Fedaia tó. A Trincee túloldalán pedig domborul a Piz Boé tömbje, kettejük között a Pordoi hágóval.